2011. április
Barotányi Zoltán: Az ügynök halála és feltámadása
Művészek, ügynökök, titkosszolgák – az archívumi kutatómunka nyomán a Kádár-kori kultúrpolitika sötét oldalát is megismerhetjük.
A szerző már akkor is vihart kavart, amikor az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (ÁBTL) talált iratok alapján a 2006. január 27-i ÉS-ben először publikálta: 1957 februárja és 1961 novembere között bizony Szabó István, utóbb Oscar-díjas, jeles filmrendező jelentett („Képesi” fedőnéven) munkatársairól, kollégáiról, ismerőseiről, színészeiről. Nem ez volt a szörnyűséges magyar ügynökhelyzet első paradigmatikus esete. Bukott már le kiérdemesült rockénekes (hogy csak Vikidál Gyulát említsük), korábbi esztergomi prímás (Paskai László), egykori világválogatott labdarúgó, későbbi mesteredző (Novák Dezső), vagy éppen olyan kultusszal övezett, respektált alkotók, mint a hat éve elhunyt Tar Sándor, vagy éppen a már több mint negyedszázada a halálba menekülő Bódy Gábor. Csak hozzávetőleges válaszokat tudunk adni arra, hogy oly sokaknál miért éppen Szabó esete verte ki a biztosítékot. Maga Gervai csupán annyit tud hozzátenni a disputához, hogy a mintegy könyve függelékeként közzéteszi a „Szabó-ügy” személyéhez sokszor szorosan kapcsolódó dokumentumainak válogatott, erősen rövidített gyűjteményét, afféle idézetcsokrot. Hát ez bizony egyrészt kicsit sok, másrészt kevés is ahhoz, hogy megértsük mi zajlik még ma is a fejekben.
|
